SZLENGEK
Remélem
mindenki készen áll arra, hogy belevessük magunkat az első lecke anyagába. Leszögezném,
később komolyabb témáink is lesznek, de szükségesnek tartom, hogy előbb ezt is átnézzük
– tehát pontosan emiatt a legelemibb hibákkal, és azoknak az elkerülésével,
kiküszöbölésével fogjuk kezdeni, és így haladunk a nehezebb, szövevényesebb
leckék felé. Ha meg van az alapunk, már lesz mire építkezni. =)
Akkor
kezdjük:
Nos,
az első, ami igazából nem is hiba, hanem inkább rossz szokás, de szerintem leginkább
kiemelendő, az a szleng.
Manapság
mindenki szleng szavakat használ, és szinte már fel sem tűnik, csak mondjuk vagy
írjuk. Ezzel semmi baj sincs, ha az ember a barátai között, vagy msnen, skype-on, egyéb chat-programokban használja,
de például a tanárokkal vagy a nagyanyánkkal szemben már máshogy szoktunk beszélni
– legalábbis jobbik esetben. Nos, az irományainkat is tekinthetjük ilyen szempontból
olyan valaminek, ami tiszteletet érdemel, még akkor is, ha csak elméletben tiszteljük.
Most miről is beszélek éppen?
Tegyük
fel, hogy van egy novellád, amit nem igazán szeretsz, mert nem szépen fogalmaztad
meg és tele van káromkodásokkal. (Sajna nekem volt ilyen novellával dolgom, szerencsére
nem az enyém volt). Tehát, ha nagyon elvontak akarunk lenni – és most akarjunk
–, akkor csúnyán beszéltünk valamivel, ami a miénk. Aztán tegyük fel, hogy visszaolvassuk,
amit írtunk és szembesülünk a történet szépséghibáival – ami most már olyan, mintha
visszabeszélne nekünk, mint valami megnevelhetetlen gyerek. Ez már kevésbé kellemes…
Mi történik ilyenkor?
Felviszed
a kurzorodat a képernyő jobb felső sarkába és rákattintasz a kis piros x-re. Na,
szép!
Mit tehetünk?
Első
körben üljünk le és gondoljuk végig, hogy mit vagyunk képesek kihozni magunkból.
Ha már ülünk, gondolkodjunk el azon is, hogy mekkora aktív szókinccsel rendelkezünk
(vagyis mekkora az a szóválaszték, amelyekből gyakran válogatunk), és hogy annak
a szókincsnek hány százalékát teszi kik a csúnya- és szlengszavak. Ha jelentősen
sokat, akkor bizony magunkban kell keresni a hibát, de mint oly sok minden ellen,
ez ellen is lehet tenni!
Hogyan?
Egyszerű,
mint a pofon: olvasással. Tudom, unalmas szöveg, de igaz. Ha viszont valaki látványosabb
fejlődésre vágyik, akkor nincs mit tenni: elő a Word-del, vagy a lappal, vagy akármivel,
amire írni lehet, és írásra fel! Semmi sem fejleszti
jobban a szókincset, mint az írás, hiszen ilyenkor gondolkodunk el leginkább
a szavakon. Ehhez persze az kell, hogy ne ismételgessük folyamatosan magunkat, hanem
használjunk rokon értelmű szavakat! Ha valaki becsülettel ír és jártatja az agyát
a szinonimákon, akkor pár hónap után jelentős változáson mehet keresztül a szókincse
– és ezt bizton állíthatom, velem is pontosan ez történt.
Ezt
bárki meg tudja tenni, ha igazán akar valamit. Még a legkezdőbb író, akinek élete
első művén dolgozik is képes arra, hogy valami csúnya beszéd-mentes dolgot írjon.
Ha kreatív, már a legelső munkája is lehet figyelemfelkeltő. A haladóktól pedig
részemről elvárom, hogy elhagyják az ilyeneket. Ez alól persze kivétel, ha a történetben
olyan helyzet adódik, ahol a szereplőink indulatosak, akkor persze használhatunk
ilyen szavakat, de azokat tekintsük kivételes alkalomnak. (Ezt én személy
szerint úgy hívom, hogy a „történet megkövetelte”. Később még szót ejtünk
róla.)
Szerény
véleményem szerint a szleghez tartozik még az is, hogy manapság sokan nem képesek
helyesen írni – divatból. Igen, sajna ide jutottunk, hogy divat lett minden második
szavunkat hülyén írni, rosszabb esetben úgy is ejteni. Gondolok itt a „csi”-betűre
(ami még vicces is lehet, ha csak olyan szavak végére tesszük, amit ki tudunk mondani,
és nem minden szavunkat ezzel sújtunk), vagy az x-re a „Xia, xép a xemed”
típusú mondatokban. Ilyen alapon hogy nézne ki a „szex” szavunk? Xex? Na, ne röhögtessenek
már… Nőjünk fel, és tanuljunk meg normálisan magyarul, utána lehet tollat
ragadni és valami maradandót alkotni. Addig csak bohóckodunk.
Aztán
ide tartozik még a németből átvett ß (’scharfes S’, magyarosan szárfesz sz), amit a tudatlanok kedvéért
elmondanék, hogy „essz”-nek ejtik, nem pedig „bé”-nek. Bizony-bizony, a németeknél,
meg minden más németajkú országban így írják a hosszú szz-t. Ugyanúgy, ahogy az
amerikai dollár jelét ($) nem használjuk az „sz” vagy „s” betű kifejezésére, ugyanúgy
a ß-t sem, és ezt tessék bevésni a buksinkba!
És
természetesen még hátra van a „h” mint „hogy”, a „vok” mint „vagyok”, az „1” mint
„egy” és társai. Gondolom, egyiket sem kell bemutatnom, és nem szolgáltam újdonsággal.
Szerintem észrevettétek már, hogy én szövegben még a számokat is kiírom (persze
akkor nem, ha 123456789-ről van szó, de mondjuk skype-on is ugyanúgy kiírom, hogy
egy, mint itt), ahogy azt rendesen is kéne. Remélem, Ti belátjátok, hogy tényleg
marhaság ilyen idióta divattal mérgeznünk a nyelvünket, ami véleményem szerint nagyon
szép és választékos.
Szóval,
ha már így belemerültünk az irodalmat megfertőző mocsokba, akkor épp itt az
ideje, hogy erőt vegyünk magunkon, és kimásszunk belőle. Ha már egyszer kimásztunk,
vagy bele se merültünk, akkor legyünk magunkra nagyon büszkék, és tartsuk meg
eme jó szokásainkat mondjuk halálunkig. Annyi remélhetőleg elég lesz. =)