2. lecke

2. LECKE

SZINONIMÁK, VULGÁRIS KIFEJEZÉSEK ÉS EGYÉB HIBÁK

Ebben a leckében tovább boncolgatjuk az egyik legnagyobb és manapság – sajnos – a legfontosabb témát.

Az „anyag” nagy részét már felemésztettük – az én részemről. A többit majd Drachiss elmeséli. ;)

Na, akkor folytatásra fel!

Van itt még egy dolog, amit sürgősen el kell felejteni – részben, mert nevetséges, és nagyobb részben, mert illúzióromboló egy novellában, versben, vagy ficben (meg úgy összességében akármilyen irodalmi céllal megíródott szövegben) ilyennel találkozni: ez pedig a smiley. Gondolom, senkinek sem kell bemutatnom őket, igen széles skálán mozognak már, van belőlük minden féle: :( =D >.< xD :P ^^ -.- *.* ;) :$ n_n <3 8) T_T és a többi. Msnen és hasonló helyeken oké, de az írásainkban legyünk olyan szívesek, és hagyjuk el őket! Mégis hogy néz már ki egy olyan novella, ami tele van xD-kkel? Részemről gyerekesnek és visszataszítónak találom – azt pedig a legnagyobb magabiztossággal állíthatom, hogy a kiadók is. Nem kell azokat az xD-ket úgy használni, mint normális emberek a pontot a mondat végén. Akik könyvet adtak ki sem smiley-ztak minden olyan mondatuk után, amit viccesnek találtak. A poén smiley nélkül is poén. Ha pedig valakinél nem vicces a poén, akkor azon pont nem egy „ikszdé” fog segíteni… Ilyenkor kell humorérzéket növeszteni.

Sajnos most nem olyan közegben vagyok, ahol egyértelműen tudom azt a szót használni intő jelként, hogy „imnet-es”. (A neon.hu elődjének a blogrészlegéről van szó… Na, hát, az valami kegyetlen hely volt.) Borzasztóan sajnálom, hogy törölték, mert onnan aztán lehetett volna elrettentő példákkal dobálózni! (Tisztelet a kivételnek.)

Ha már szóba hoztuk az msn-t, akkor ejtsünk erről is pár szót:

Aranyszabály: a történetünkben mellőzzük az msn-hez, vagy ahhoz hasonló beszélgetést. Nagyon ritka az a regény, amelyben ez elkerülhetetlen, és ott is törekedni kell a legtermészetesebb megjelenítésre.

Elhiszem, hogy modernizálódott a világ, és azt is, ha valaki hozzám hasonlóan találkozott már ilyennel, de az bizony nem egy követendő példa. Az interneten legalább annyi hülyeség van, mint értelmes dolog – vagy több.

Szerintem ezzel a témával kapcsolatban nem nagyon lehet mást mondani. Fogadjuk el, vegyük tudomásul, hogy egy valamire való írónak van esztétikai érzéke. Pont.

Ami még szerintem kiemelendő az az ellenőrzés. Nagyon fontos, és sose felejtsük el, hogy ezzel kell lezárni az írást – vagy ha nincs rá időnk, akkor ezzel kell kezdeni, csak visszaolvasás formájában, és itt nem csak az utolsó két sorra gondolok. Mindenre, amit a legutóbbi alkalommal leírtunk, és ennek három fontos oka van:

1. javítás

2. felelevenítés

3. ismerkedés a művel

Azokat az elgépeléseket, szóismétléseket és egyebeket, amik nem oda valók, azokat bizony javítani kell. És ha már egyszer kigyomláljuk a hibákat, ezzel egy időben természetesen át is olvassuk, így megtudjuk, hol is hagytuk félbe az írást. Ez érvényes akkor is, ha fel akarjuk tenni valahová, vagy csak eltesszük a winchester-ünk egy eldugott sarkába. Nem szép dolog hibásan elmenteni valamit, hiszen mégiscsak a te munkád, tiszteld meg annyival, és légy olyan igényes, hogy kijavítod. Mindenki azt szeretné, ha felnéznének rá a művei miatt, de gondolj csak bele: Te mit vonsz le egy olyan írásból, ami hemzseg az elgépelésektől? Igénytelen történet, igénytelen író… vagy nem?

Na, és bizony mi sem fontosabb annál, hogy ismerjük, amit írunk. Én például sok olyan kis apró részletre bukkantam már rá, ami az olvasóimnak lehet, hogy egyáltalán nem tűnt fel, de én mégis örültem neki, hogy „ejha, milyen ügyes voltam”. Az sem utolsó szempont, hogy ha észreveszünk egy ilyen apróságot, akkor megláthatjuk benne a lehetőséget az ihletszerzésre. Az ilyen mindig kincset ér.

Egy tipp: Miután befejeztük, olvassuk el kétszer, amit alkottunk. (Persze nem kell egymás után, de azért ne teljen el három hónap a kettő között.)

Az első újraolvasásnál felejtsük el, hogy miről is szólt, vagyis viselkedjünk úgy, mint aki akkor találkozik először azzal az írással. Ilyenkor észrevehetjük, hogy melyek azok a helyek, amik csiszolásra szorulnak, így sokkal tisztább és átláthatóbb képet tárhatunk az olvasó elé. Ha találtunk olyan részt, ami igényli a javítást, akkor természetesen ezt meg kell tennünk. Nem szabad megijedni, ha egyes részekből el kell venni, hozzá kell tenni, vagy át kell dolgozni. Minden olyan munkálat, amely az iromány előnyét szolgálja, hasznos lépés. Ne mulasszuk el.

Másodszori olvasásra pedig használjuk fel azt, hogy előtte már elolvastuk, és újra vessük bele magunkat. Figyeljünk fel a szóismétlésekre, az elgépelésekre, a helytelen szóhasználatokra, a mondatvégi írásjelekre, az előbb említett elbújt ihletforrásokra, egyszóval mindenre. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy jó lett volna, akkor próbáljuk meg orvosolni a dolgot és szükség esetén ne legyünk lusták még több kisebb-nagyobb átírásokat végezni. Ez a titka annak, hogy ha valaki eddig nem kapott, akkor kaphasson olyan kritikát, amiben szerepel egy ehhez hasonló mondat: „Mindig tudom, mit olvasok, sosincs olyan, hogy kapkodom a fejem, mert nem értem mit akarsz.” Higgyétek el, a maga nemében nagyon nagy elismerés ez, és tanúsítani tudom, hogy mennyire jó érzés. ;)

Az utolsó fontos dolog pedig az, hogy ne higgyünk mindig a Word-nek. Igen, vannak hibák, amiket kiemel vagy piros, vagy zöld vonallal, de sajnos az a zöld vonalka gyakran akkor is képes megjelenni, amikor teljesen totálisan felesleges, és képes valami iszonyatosan nagy marhaságot állítani.

Példa:

„A lány mosolygó arca olyan volt, mint régen.”

Ebben a mondatban a „lány mosolygó” részt, is össze akarja vonni, és azt akarja kihozni belőle, hogy „lánymosolygó”. Semmi értelme, hülyeség, marhaság, ne higgyünk neki.

Röviden, tömören: ne elégedjünk meg annyival, hogy „á, mindegy, jó az úgy is.” Lehet, hogy lassabban lesz kész, de az alkotói folyamatok már csak ilyenek…

Egy másik lehetőség, ha keresel magadnak egy bétát.

Mi az a béta?

Egy olyan személy, akivel leellenőrizteted az írásaidat, mielőtt bárki másnak megmutatnád. Erre a szerepre azonban nem alkalmas mindenki, mert egy olyan embert kell, aki:

· tőled jobban vagy veled egy szinten ír – egy tőled kezdőbb író nem tud rajtad segíteni,

· őszintén elmondja a hibáidat,

· tudja mi fán terem a kritikaírás (az igazi kritikáról is lesz még szó),

· válaszol a kérdéseidre,

· és nem rest kijavítani vagy tanácsot adni.

Ha van a környezetedben olyan ember, aki alkalmanként meghallgat téged az ilyen témákkal kapcsolatban, akkor szerencséd van. Ha két bétád is van, és te is bétázol nekik, akkor meg pláne! Ha pedig még nincs, akkor próbáljatok meg összebarátkozni valakivel, aki szereti és érdekli, ahogyan írsz, és ezen kívül könnyen tudsz vele kapcsolatot létesíteni / fenntartani akár neten keresztül is.

Formaiságok:

A lecke elején beszéltem nektek a bekezdésekről, és szerintem fontos lehet elmondanom azt is, hogy hogyan lehet szépen karban tartani egy írást formailag. Grafikát és kiadványtervezést tanulok, úgyhogy némileg értek hozzá. Egy jól kinéző környezetbe helyezett szöveg olvasása sokkal kellemesebb, mint egy nagy katyvasz.

Fontos, hogy mellőzzük a dupla entereket – tartogassuk azokra a pillanatokra, amikor témaváltást hajtunk végre. Ez alatt azt értem, hogy nagyon hülyén néz ki, ha a párbeszédben minden sor között van egy üres. A párbeszéd legyen egy blokk, és az a blokk kapcsolódjon az előtte/mögötte lévő leíró jellegű szövegpanelhez. Ne legyenek felesleges üres enterek a szövegben, mert őszintén szólva, nagyon ronda…

Másik formai szépséghiba a párbeszédeknél fordul elő. Bizonyára észrevettétek már, hogy amikor párbeszédet írunk, a Word előszeretettel csinál belőle felsoroláshoz hasonlítható valamit, ami nem mutat túl szépen, főleg akkor, ha a gondolatjel és a szöveg között ott éktelenkedik két centi. Ha valaki nem tudja, mi a teendő ilyen helyzetben, akkor a megoldás a következő:

Gondolatjel, szóköz – és már ott is van az automatikusan beállítódó felsorolás. Ilyenkor jönnek a képbe a gimis, középiskolás informatika órák, ahol mindannyiunknak hadovált a tanár valami tabulátorokról… Nem egy nagy ördöngősség, csak bekapcsoljuk a vonalzót, ha esetleg nem lenne, kijelöljük az egész szöveget (igen, mindet), és rá kattintunk egyet a vonalzóra a sor eleje közelében. Ekkor megjelenik a vonalzón egy csodálatos kis tabulátor, amit kedvünkre beállíthatunk a vonalzón, hogy hol helyezkedjen el. Ez fogja meghatározni a felsorolások szövegének a távolságát a felsorolástól, vagyis a párbeszéd szövegének a távolságát a „gondolatjeltől”. Itt beállítunk egy szóköznyi helyet, és voilá – szépen és gusztusosan néz ki a párbeszédünk. (A 2003-as Word-ben egyszerűbb volt, de mit lehet tenni…?)

Másik dolog az első sor behúzásának beállítása. Ez már igazán csak szépségi kérdés, de nem árthat, ha elmondom, hogyan lehet beállítani, hogy úgy nézzen ki az irományunk, mint a regények. Nem kell mást tenned, csak a fehér lap fölött lévő vonalzó bal oldalára pillantani, ahol két picike háromszög és egy négyzet van. A szöveg kijelölése után a legfelsőt fél vagy egy centivel jobbra kell húzni és már kész is. Sokkal szebb, mint a három szóköz. ;) (A tabulátort pedig a felső háromszög mellé pár milliméterrel jó tenni.)

Erről a témáról egyelőre ennyi, de nem kell megijedni, még nincs vége, ugyanis hoztam nektek három, azaz három linket a témával kapcsolatban:

• Az első az általam használt internetes szinonimaszótár lenne. Rengeteg variációt talál egy-egy szóra (jó, amire nincs rokon értelmű szó, arra természetesen nem talál), és lehet válogatni a normális, vicces vagy vulgáris töltetű szavak közül. (Néha még jókat is lehet röhögni rajta.)

Keresőháló [link]

• A második merengőről származik. Szerintem nagyon hasznos, ami le van ide írva, és nagyon érdemes elolvasni. Az egész kicsit Harry Potter világába kalauzol minket. Aki nem szereti a HP-t az is olvassa el, mert tanulságos és nagyon jó stílusban írták.

Merengőről merengőknek: Vulgáris megnyilvánulások [elolvasom]

• A harmadik linkem inkább csak érdekesség, játék a szavakkal – pontosabban csak egy szóval. Érdemes elolvasni, ez még nem is hosszú.

Részlet Grétsy László tanár úr egy előadásából. Hát itt tartunk. [elolvasom]